A tegnapié:
A hajamat étel festékbe kellett volna áztatnom.. viszont én rendkívüli nagy kreativitásomnak köszönhetően zöld mandula aromába mártottam a hajvégeimet.xdd Aztán pedig megszárítottam a hajtincseket.
eredmény: Hát illata nem lett, pedig mandulával csináltam (bár ezt már leírtam^^").. Ha szín ügyileg nézzük:halvány. De azért látszik.. viszont nem túl feltűnő. Még aznaphajat mostam, de ki is jött a hajamból, semmi nyomanem maradt.
A maié:
Nos, ezt egy YouTube videóban láttam..
Tegnap már elugrottam a boltba krepp papírért.. Rózsaszínt akartam, de mit ad Isten!? Hát persze,hogy nincs olyan amilyet én szerettem volna. Végül a világos kék mellett döntöttem. Vaciráltam, hogy nem-e lila legyen, dehát végül nem az lett..^^"Szóval a tincsekre rátekertem a kreppet, rányomorgattam, hogy ne legyen olyan szellősen a hajamon, meg hogy ne essen le. Kövi lépésként vízzel 'beáztattam' a papírba tekert tincset, majd kinyomkodtam belőle a vízet (aminek hatására a színek is kijönnek a papírból, de nem teljesen), aztán pedig beletekertem a kreppes, vizes tincseket alufóliába. Miután az összes 'hajdarab'(???xd) a fólia rabságában végezte, pár percig melegítettem így a hajam (hajszárítóval), ezt követően pedig lehúztam az alut és a kreppet a hajamról, és így szárítottam tovább.És készen lett
Ennek sem lett olyan intenzív a színe,viszont ennek azért, mert a papírból nem olyan sok réteget tekertem rá..
Nos, ennyi lenne.
^^
Ennek sem lett olyan intenzív a színe,viszont ennek azért, mert a papírból nem olyan sok réteget tekertem rá..
Nos, ennyi lenne.
^^
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése